Még több engedélyezett képzésből választhat: szélesedő képzési paletta
Szerző: agora 2020.04.06.Elébe mentünk ügyfeleink igényeinek és 16 új programot engedélyeztettünk. Abban szeretnénk támogatást nyújtani, hogy akár állami, akár európi uniós forrásokat is felhasználhassanak képzéseik finanszírozására.
Az AGORA Intézet továbbra is személyre szabott képzésekkel és szervezetfejlesztéssel segíti partnereit stratégiájuk megvalósításában. Ugyanakkor fontosnak tartjuk azt is, hogy ügyfeleink akár inspirációs céllal továbbgondolják, akár igényeiknek megfelelően összeállíthassák saját, éves fejlesztési portfóliójukat. E gondolatok jegyében indítottuk és zártuk le a vonatkozó törvényeknek megfelelően az engedélyeztetési eljárást most több, mint egy tucat képzés tekintetében.
Ezek a képzések a szokásos szigorú belső szakmai megmérettetésen túl a hivatalos engedélyeztetési eljáráson is átestek. Ennek eredményeként nemcsak minden törvényi előírásnak megfelelnek, de azon megrendelőinknek, akik fejlesztési programjaikba szeretnének hazai vagy európai uniós pályázat forrásokat bevonni, elengedhetetlenek. Áfamentességük pedig jelentős megtarkarítást eredményez a banki és biztosítási piac szereplői mellett az összes költségvetési intézmény számára.
Engedélyezett képzéseink számos nagy partnerünknél megmérettettek már, de menet közben kiderült, még több ilyen programra van szükség. Azok a törzsügyfeleink, akik túl vannak alapképzéseinken, jelezték, hogy fejlődni szeretnének. Nekik is kínáljuk új, izgalmas és speciális anyagainkat.
Az igényekre válaszolva – és hogy a korszellemnek megfelelően tovább bővítsük a repertoárt -, 16 új elemmel gazdagítottuk az eddig is szép számban kínálkozó engedélyezett képzéseink listáját. Meghatároztuk többek között a programok célját, a fejlesztendő kompetenciákat és rögzítettük a képzések tartalmát is.
Frissen engedélyezett képzéseink
- Emelt szintű asszertivitás és tranzakcióanalízis
- Emelt szintű önismeret
- Hatékony időgazdálkodás
- Kreatív problémamegoldás
- Önismeret
- Prezentációtechnika
- Personal brand
- Reziliencia
- Stresszkezelés és mindfulness
- Üzleti etikett, protokoll
- Változáskezelés
- Projektmenedzsment
- Tárgyalástechnika
- Önismeret
- Emelt szintű stressz: munka-magánélet
- Együttműködés fejlesztése