+36 20 595 3233 info@agoraintezet.hu

Az AGORA Intézet felajánlása

Segítség az egészségügyben dolgozóknak

Mindenkire embert próbáló hetek, hónapok várnak, de az egészségügyben dolgozókra van a legnagyobb szükség és övék most a legnagyobb próbatétel. A testileg-lelkileg kimerítő munka terheinek viselésében segít az AGORA Intézet ingyenes, jótékony célú programja. A kezdeményezés keretében önkéntes pszichológusok egy csapata várja a hívásokat, hogy egy professzionális segítő beszélgetés keretében támogatást, erőt adjanak a folytatáshoz.

Miből áll a stresszkezelés?

Az egészségügyben dolgozók munkájában nem csupán a szakmai felkészültség fontos. Rengeteg stressz éri őket, óriási a rájuk nehezedő pszichés nyomás. Ennek kezelésére pedig igen kevés támogatást kapnak. Ezért volt különösen fontos számukra, hogy az AGORA Intézet segítségével forrást is találtak a több ezer egészségügyi dolgozónak támogatást nyújt stresszkezelő tréningekre. Ebben a tudatos stressz- és konfliktuskezelés mellett szerepet kapott a halál- és gyászfeldolgozás. Pszichológus-trénereink meggyőződtek a korábbi feltételezésükben, miszerint nem megengedhető, hogy azok, akik annyi fájdalommal és gyásszal találkoznak, ráadásul sokszor méltatlan körülmények között, hogy ne kapjanak segítséget saját lelki egészségük megőrzéséhez.

És most még nehezebb …

Nincs olyan terepe az életnek, amelyben ne jelentek volna meg a járványhelyzet okozta problémák, de az talán vitán felül áll, hogy az ápolónők, ápolók azok, akik a megnövekedett hétköznapi kihívások mellett a munkájuk végzése során minden eddiginél jobban aggódhatnak a saját egészségük miatt. Mert – veszélyeztetettek! No és ott van annak nyomasztó súlya, hogy vajon ők nem fertőzik-e meg szeretteiket. A közeg, az otthon, ahol eddig békére leltek a fárasztó műszak után, igencsak megváltozott. Sokan nem is mernek hazamenni, nem akarják bevinni a családba a vírust.

És persze náluk is megvan a szorongás az anyagiak miatt. Őket ugyan nem fenyegeti a leépítés veszélye, de a családtagjaikat mindenki máshoz hasonlóan, gyakran igen. Aki pedig hazajár, otthon is több teherrel szembesül: háztartásban helytállni, az online tanulásban segíteni a gyerekeknek, idős rokonoknak bevásárolni stb.

És még egy igen fontos részlet. Senki nem tudja mi vár rá. Hogyan zajlik majd le a járvány, mikor lesz végre vége mindennek? Hiszen sokszor a biztos rossz tudása is jobb, mint a nem tudás. Most pedig teljes a bizonytalanság.

Segítő kéz

Az egészségügyi dolgozók, eddig is a maximumot nyújtották, de most biztos, hogy még többre lesz szükség. Segítségét felajánlva az AGORA Oktatási Intézet ingyenes krízisintervenciós programot indított számukra. Szakembereink heti több, mint 100 órában fogadják a hívásokat, telefon segítve az érintetteket mentális egészségük megőrzésében, ebben az embert próbáló helyzetben.

Az AGORA Oktatási Intézettöbb mint tíz éve foglalkozik szervezetfejlesztéssel, képzésekkel és tanácsadással. Egészségügyi dolgozók stresszkezelésében piacvezetők vagyunk, s a képzést elvégzők 97%-a jó szívvel ajánlja másoknak is tréningjeinket.

17 kórház 2500 egészségügyi dolgozója végezte el sikeresen stresszkezelési és regenerációs programunkat. Ezzel a hatalmas egészségügyben szerzett tapasztalattal szeretnénk most ingyenesen segíteni nekik.

Honlapunkon minden egyes szakember fotóval, tapasztalatait összefoglaló leírással szerepel. Innen lehet kiválasztani azt a pszichológust, akivel beszélni szeretnének.

A weboldal itt található: https://segitseg.agoraintezet.hu