A legfontosabb soft skillek: nélkülük nem lehet sikeres sem a munkavállaló, sem a vállalat

Szerző: Nagy Andrea 2022.10.17.
soft skillek

A soft skillek, vagyis a „puha”, kevésbé mérhető szociális készségek egyre fontosabbá válnak a munkaerőpiacon. Ez nem is meglepő, hiszen olyan dolgok tartoznak a gyűjtőfogalom alá, mint a kommunikációs, az együttműködési vagy a konfliktuskezelési képességek, amelyek legalább annyira nélkülözhetetlenek a munkahelyeken, mint az adott feladatkörnek megfelelő végzettség.

Az állásra jelentkezés során a pályázó önéletrajzában a soft skillek előtt takaros rendben sorolja az úgynevezett hard skilljeit, vagyis az iskolában, továbbképzéseken megszerzett, papírral is bizonyítható képesítéseit, képességeit. Nyelvtudás, diploma, gépelési sebesség – mind fontosak lehetnek egy-egy pozíció betöltéséhez, azonban a legtöbb szervezetnél már korántsem csak ezek számítanak. A CV-ből ugyan kevésbé derül ki, de az interjún nagyobb hangsúly kerül a soft skillek, más néven az interperszonális készségek felmérésére, azok nélkül ugyanis, legyen bármennyire is jó szakmailag a munkavállaló, kevésbé állja meg a helyét egy olyan területen, ahol rendszeresen érintkeznie kell másokkal is.

Az automatizáció mind nagyobb térhódítása hosszú távon magával hozza a soft skillek felértékelődését

Napjainkban a munkaerőpiacon jól megfigyelhető tendencia az automatizáció, a gépiesítés mind nagyobb térhódítása, ami hosszú távon magával hozza a soft skillek felértékelődését is, hiszen azokat nem lehet gépekkel helyettesíteni. 2017-ben a Deloitte azt jósolta, hogy 2030-ra az összes munka kétharmadát ilyen készségeket igénylő állások teszik majd ki.

Alkalmazottaknak, vezetőknek egyaránt nélkülözhetetlenek a kiváló interperszonális készségek, amelyek hozzájárulnak a jó kollegiális kapcsolatokhoz, a megfelelő csapatmunkához, a vállalat egészének eredményességéhez. Melyek a legfontosabb, leginkább keresett soft skillek?

Nélkülözhetetlen soft skillek

Kommunikáció

A biztos alapokon nyugvó kommunikációs készségek elengedhetetlenek az interakciót kívánó munkahelyeken. Márpedig viszonylag kevés az olyan állás, ahol ne lenne valamilyen fokú társas érintkezés. Különösen hasznos a mindennapok során az asszertív kommunikáció, amellyel az egyén magabiztosan, de a beszélgetőtársa érzéseit, igényeit tiszteletben tartva tudja képviselni a saját érdekeit. Ehhez fejlett érzelmi intelligenciára van szükség, amely szintén a legfontosabb soft skillek közé tartozik.

Időgazdálkodás

A magánéletben és a munkában egyaránt egyszerre több dologra kell koncentrálnia az embernek. Azok, akik jól gazdálkodnak az idejükkel, képesek rangsorolni és be is fejezni a feladataikat.

Rugalmasság

Váratlan kihívások, gyorsan változó körülmények – nagy fokú rugalmasság kell a kezelésükhöz. A gyors, zökkenőmentes adaptálódás, hajlandóság az új készségek elsajátítására, új módszerek alkalmazására olyan értékek, amelyek rendkívül értékessé teszik a dolgozót, és meg is könnyítik a helytállását az élet számos területén.

Kreativitás

A váratlan helyzetek a megszokottól eltérő megoldási stratégiákat is igényelhetnek. A kreatív, innovatív módon gondolkodó személyek könnyebben lemondanak a korábban bevált, ám mostanra talán elavult, az adott szituációban kevésbé jó hatásfokkal alkalmazható metódusokról. Friss szemlélettel, új perspektívából közelítik meg a kérdést, ami gyakran a probléma megoldásának kulcsát jelenti.

Proaktivitás

A proaktív dolgozók lelkesek, kezdeményezők, előre gondolkodnak, a felmerülő problémák megoldásán törik a fejüket. Képesek saját magukat is motiválni, így aztán kevésbé fenyegeti őket a kiégés veszélye. Vezetőik mindig számíthatnak a meglátásaikra, valódi partnerként kezelhetik őket.

Erős munkamorál

Az erős munkamorállal rendelkező dolgozók lojálisak és elszántak, időben érkeznek a munkahelyükre, és nem jellemző rájuk az sem, hogy késnének a feladataikkal. Többnyire fókuszáltak és rendszerezettek. A sikerek mellett a kihívások is motiválják őket. Rendkívül értékesek a szervezetek számára, ugyanakkor nagyon fontos, hogy ne éljenek vissza a képességeikkel, teherbírásukkal.

Együttműködés

Az állásinterjúk jóformán „kötelező” kérdése, hogy a jelentkező egyedül vagy csapatban szeret-e dolgozni. Ideális esetben mindkét működésre képes, azonban az, hogy valaki csapatjátékos-e vagy sem, együtt tud-e működni a kollégáival, az esetek többségében döntő tényező, megkönnyíti a napi munkavégzést, megelőzhetővé, kezelhetővé teszi a konfliktushelyzetek nagyját.

Soft skills fejlesztések, vállalati tréningek

A soft skillek fejleszthetők, ehhez mindenekelőtt stabil önismeretre van szükség, tudnunk kell, hogy milyen fokon állnak az ilyen jellegű képességeink, melyek azok a területek, ahol előrébb kell lépnünk. Az AGORA Intézet számos egyéni eredményességet növelő képzést tart. Az összes vállalati tréningünket, képzésünket és megoldásunkat a témában itt találja összegyűjtve.

Személyre szabott megoldásaink a témában

Reziliencia tréning

megnézem

Önismereti tréning

megnézem

Időgazdálkodás tréning

megnézem

Asszertivitás tréning

megnézem

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, ha érdeklik az aktuális pályázatok, induló nyílt képzések, HR témájú tartalmak, podcastok, valamint a legfrissebb tréningpiaci trendek. Az AGORA Intézet havonta egyszer küld a témákban hírlevelet.