Dala Dániel

Inspiráló, nyílt légkör és közel azonos értékrend-ezt bírom leginkább az Agorában

Dala Dániel – aki a beavatásra, az ősi és klasszikus tudásra és a józan paraszti észre épít.

Terméket fejleszt, képzési koncepciót épít, tankönyveket ír, koordinálja a tréneri csapatot, miközben ő maga is aktív és nagy hatású tréner. Volt már, hogy stresszkezelés tréningje nyomán rég haragban lévő családtagok békültek ki. Saját magától és csapatától is megköveteli az önreflexiót és a folyamatos fejlődést. Azt mondja a harcművészetből és a színészetből, no meg a hagyományőrzésből tanult a legtöbbet az emberi lélek működéséről. De vajon mi okból utazna vissza szívesen az időben és milyen kalandjai voltak török tolmácsként? Beszélgetésünkben ez is elárulja. Mint ahogyan a rá jellemző kíméletlen őszinteséggel abba is beavat, hogy milyen gyermekkori trauma sodorta hivatása felé.

Mit csináltál korábban?

Világéletemben emberekkel foglalkoztam. A végzettségem szerint tanár vagyok, a pedagógián belül pedig a drámapedagógia a szakterületem. Olyannyira, hogy a többszörösen összetett mondatokat is játékokkal értelmeztük a tanítványaimmal annak idején.

Ezenkívül nyelveket tanítottam, tolmács vagyok, színész vagyok, szerkesztettem honlapokat, vezettem önismereti csoportokat, de egy napig voltam tróger is, vagyis költöztető.

Az agorás működésemhez is sokat adott az az időszak, amikor a szír határ mellett tolmácsoltam törökről angolra és magyarra meg vissza. Terepi tolmács voltam, az ottani főnökkel jártunk föl s alá a kietlen kurd hegyvidéken. Minden ott dolgozó magyar munkásnál, akik vagy százötvenen lehettek, volt egy kártya rajta a felirattal: én sajnos nem tudok törökül, de ha bármi problémája van, hívja ezt a számot. Ez a szám nálam csörgött. Sok olyan hívást kaptam, hogy Dani itt egy férfi kiabál, balta van nála, nem értem mit mond, beszéld meg vele. Na, a hasonló helyzetek tanulságait kiválóan tudom használni konfliktuskezelés tréningeken és tárgyalásokon.

Mi a dolgod az Agorában?

Elsősorban a szakmai munkát koordinálom. Termékeket fejlesztünk a csapatommal, gyakorlatokat alkotunk, képzési koncepciót építünk fel. Tankönyveket írok, a kedves ügyfélnél kiválasztjuk a legjobb képzési formát, beavatkozási eszközt, amivel meg tudja oldani a problémáit. És persze tréningeket tartok.

Mi tetszik legjobban az Agorában?

Hogy egy értékalapú szervezeti kultúrában dolgozhatom. Hogy közel azonos az értékrendünk, hogy kreatív, jó energiájú emberek vannak körülöttem. Hogy fejlődésre ösztönző és nyílt légkörben lehetek.

Mi a szupererőd? Miben vagy leg…? Mit teszel hozzá ehhez a hivatáshoz?

Nem is tudom…szeretem az embereket – kb. ez az alap. Szeretem az embereket, érdekelnek az emberek. Érdekel hogyan működtek régen és hogyan ma. Amit szeretek belevinni a mai menedzsment képzésekbe is, az az emberiség szellemi hagyományának gyakorlatban is felhasználható része: vannak olyan alapigazságok, amikre már nagyon régen rájöttek az emberek. Egy Epikurosztól vagy Marcus Aureliustól, igenis sokat tudunk tanulni egy mai szervezetfejlesztési, vagy vezetőfejlesztési folyamatban is. Arra törekszem, hogy ez a szellemi hagyomány segítsen minket, illetve a mítoszokból, művészetből, mesékből, néphagyományból ránk hagyományozódott bölcsesség, amit sokszor józan paraszti észként említünk, szintén megjelenjen a munkámban. Nagyon fontosnak tartom ezt.

Persze értékes a sok modern menedzsmentes újítás, de nincs új a nap alatt, az ember nem változik, csak a környezete, tanuljunk az elődeinktől, állítom, hogy filozófia nélkül nincs terápia és nincs coaching.

Ezenkívül ragaszkodom hozzá, hogy a képzéseinken a tréner által átadott ismeret, részünkről a jéghegy csúcsa legyen, legyen mögötte megalapozott és mély tudás és ezt tudjuk a gyakorlatba is átvinni.

Mit tanultál meg a hivatásodnak köszönhetően önmagadról?

Azt hogy az igazság egy olyan díj, egy olyan nyereség, ami megéri azt, hogy bátorságot vegyek szembenézni magammal, a hibáimmal, a gyengeségeimmel.

Ezek mind beavatások, minden nehéz helyzet, megoldandó probléma kérdést tesz fel, amire válaszolni kell: fejlődök és tanulok, vagy magamba fordulok és az egóm sebeinek nyalogatásával és a körülmények hibáztatásával töltöm el az időmet. Ez a fajta őszinteség és szembenézés, a szeretetnek egy kemény része.

Mi a legfontosabb, amit a hivatásodnak köszönhetően másokról vagy a világról megtanultál?

Hogy mindenkinek piros a vére. Úgy értem ezt, hogy legyen valaki ügyvezető vagy buszvezető, attól még ugyanazokkal a problémákkal szembesül. Túl azon, hogy van személyiségtipológia, társadalmi szint és végzettség, van egy olyan személyiségskála is, ami a tudatosság skálája, hogy ki mennyire van tudatában, mennyire ébredt tudatára a saját létezésének, meg a világban betöltött helyének. És ebben aztán nem számít, hogy ki mennyire „baba”.

Mire vagy a legbüszkébb?

A változásokra, amiket elindítok. Az egyik első tréneri évemben az első 8 napos stresszkezelés képzésemen volt egy résztvevő, aki a folyamat végére kibékült a lányával, hosszú évtizedes konfliktusra téve ezzel pontot. Azt mondta, hogy ebben sokat segítettem. Sok fejlődést láttam azóta is, de ez belém égett. Ahogy szembesült saját hibáival ez az ember és ahogyan őszintén és szeretettel rendezte a kapcsolatát sok erőbefektetéssel…

Ha összeszámolnám, hogy hány emberrel ültem több napig nagyon mély szakmai vagy magánéleti dolgokról beszélgetve, még sose számoltam ki egyébként, az nagyon sok ezer ember lenne. Életkor és társadalmi helyzet szerint is széles a skála.

Mit jelent Neked a hitelesség (a szakmádban)?

Elsősorban a már említett beavatást. Mély szembenézéseket és kíméletlen őszinteséget saját magammal.

Persze mérhetjük a hitelességet szakmai tapasztalatban, megtartott tréningnapokban, elvégzett projektekben, mérhető szervezeti átalakulásokban. Eszerint akkor vagyok hiteles, ha a szervezetben ahol dolgozunk, megoldódik a probléma, amire szerződtünk.

Azonban egy ilyen szakmában ahol erősen dolgozunk a személyiséggel, elengedhetetlen az a fajta hitelesség, hogy szembenézzek a dolgaimmal. Nem arról van szó, hogy nem hibázom vagy tökéletesen élem az életem, hiszen azt nem tudom, de elengedhetetlen hogy magamba nézek, őszintén kommunikálok és törekszem a fejlődésre. Hogy van önreflexióm.

Ez azt is jelenti, hogy: folyamatosan képződni kell. Hiszen a hitelességünk felelősségvállalásból él. Biztosítom a saját fejlődésemet, mind személyiségben, mind szakmai tudásban

Miből, kitől tanultál a legtöbbet? Mi az a meghatározó történés, élmény, ami nélkül most nem lennél az, aki vagy?

Emberekről szólván, a keresztapám Futó Károly atya, több barátommal együtt meghatározta azt az erkölcsi alapot, amire építem az életemet.

Ezen kívül 20 éve tagja vagyok a Meglepetés Színháznak, ami egy pszichodramatikus rögtönző színház, itt tanultam a legtöbbet rögtönzésről és az emberi lélek működéséről, olyan eszközökkel, amik jócskán túlmutatnak a beszéddel kifejezhető kognitív szinten. De idetartozik a harcművészet és a hagyományőrzés is.

De a legmeghatározóbb valójában az, hogy meghalt az apám 6 éves koromban. Ennek köszönhető, hogy ezzel az egésszel foglalkozom. Egy gyerekkori trauma gyászmunkája vitt az önismeret felé, a tragédiákban, nehézségekben rejlő fejlődések megtapasztalásával.

Mi tölt fel? Mi doppingol?

Nehéz kiválasztani, egyáltalán az, hogy létezem és hogy érzem, hogy élek. Tényleg így gondolom, állati jó ülni itt a konyhában. És még a harcművészet, a történelmi hagyományőrzés, kézművesség, életmód rekonstrukció, a népvándorlás korának megélése, megértése.

Leginkább pedig az emberek körülöttem. Akár kikiáltó munka egy fesztiválon, akár a beszélgetések.

Mi jelent kihívást?

Egyértelműen az, hogy sikerüljön csatornázni az energiáimat és az érdeklődésemet.

Mi a legnagyobb motivációd?

A felelősségem tudatosítása és hogy arra vágyjak, ami éppen van. Tudatosítani, hogy az, hogy amit csinálok, abban mi az, amivel megvalósíthatom az értékrendemet a gyakorlatban, az értelmes élethez hogyan teszek éppen hozzá. Legyen az egy bürokratikus babra munka, ha tudom, hogy segít, vagy, hogy ezzel a mentális rezilienciám is fejlődik, ha előrevisz, ha tudom, hogy van értelme, abból merítek erőt.

Mi az, amit senki sem gondolna rólad?

A kollégáknak az lehet furcsa, hogy tudok nyugodtan horgászni, vagy honlapot szerkeszteni. Míg mások elsőre talán nem gondolnák, hogy tudok inget, kaftánt, csizmát, tarsolyt, nadrágot varrni, nemezelni.

Mi a legfontosabb neked az életben?

Az értékek, amik mentén élek, amik mentén törekszem élni.

Mi az, amit biztosan szeretnél megvalósítani?

Jurtát állítani Kazahsztánban, ott valahol ahonnan a magyar törzsek erednek, ahol őseink a lenyugvó nap fényében elfordították lovaik fejét, olyan emberekkel találkozni, akik élik még azt a nomád életet.

Ha biztosan tudnád, hogy valóra válna, mit kívánnál?

Visszautaznék az időben, beszélgetnék a nagy tanítókkal, saját szememmel megnézném a történelmi helyzeteket, amikről nincsenek adataink és vitatkozunk róluk.

Mit tennél, mivel foglalkoznál még (többet) szívesen, ha lenne időd, lehetőséged…?

Csepűrágókkal járnám az országot, egyúttal kézműveskednék és meséket gyűjtenék.

Ja és szeretném megtanulni rendesen a biológiát.