A média világából érkezett az AGORA Intézet vezetőfejlesztő és soft skills trénere: Soós Andrea
Szerző: AGORA Intézet 2020.02.24.
Több ezer interjúval a háta mögött belecsapott egy újabb kalandba, a rádiózásból egyenesen következett a tréneri-tanácsadói szerelem. Manapság egyszerre műveli mindkettőt, amivel pedig a legmagasabbra szintre emeli ezeket, az a kommunikáció iránti szenvedély és a közös hullámhosszra kerülés művészete.
Munkája során abban hisz, hogy a változás mindig egyéni szinten indul el. Azaz megfelelő önismeret, önfejlesztés és a saját életünk iránti felelősségvállalás nélkül nem lehet jobb vezetővé vagy csapattárssá válni, de még konfliktust kezelni és rezilienciát építeni sem.
– Mit csináltál korábban?
Kommunikációs szakemberként, újságíróként diplomáztam, majd szociológiát tanultam. Több, mint 20 éve hivatásom az újságírás, rádiós szerkesztő-műsorvezetőként, a szakma minden területét bebarangoltam. Többek között treníroztam a pályakezdő kollégákat. Coach, beszédtanár és színész is vagyok. Ezenkívül, egy nagy nyári fesztivál kommunikációs csapatában is ténykedem, itt elsősorban az online rajongói közösség építésével foglalkozom. De dolgoztam korábban benzinkúti büfében, mi több egy németországi étterem konyháján is.
– Mit csinálsz itt?
Tréner és tanácsadó vagyok. Elsősorban képzéseket tartok. Kommunikáció, konfliktuskezelés, stresszkezelés, vezetőfejlesztés – ezek a fő területeim. Nagy élmény megtapasztalni, hogy komoly változást lehet két nap alatt is elérni. Elindítani embereket az őszinte kommunikáció, az önmagát felvállaló létezés felé. Eszközöket adni, hogy ne csak elszenvedjék, de tudatosan kezeljék a konfliktusokat. A vezetőknek megmutatni, hogyan tehetik lojálisabbá a kollégáikat, hogyan élvezhetik a munkájukat, kovácsolhatnak közösséget, lehetnek eredményesebbek.
Mindemellett pedig nagyon ráéreztem a termékfejlesztés ízére. Feladatokat, prezentációs szövegeket írni, relaxációkat alkotni és ezekről közösen eszmét cserélni, ötletelni, eszméletlen nagy flow.
– Mi tetszik legjobban az AGORA Intézetben?
A legeslegjobb, hogy emeljük egymást a kollégákkal. Nem arról van szó, hogy itt csak jókat mondunk egymásról és egymásnak, ez nem valami álságos és felszínes dicséretkultusz. Hanem egymásból épülünk, én egyszerűen azt érzem, hogy együtt bármire képesek vagyunk. Egy tréningív összerakása után harapni tudnám a levegőben a pezsgést, az építő pozitív energiát, konkrétan katarzis élmény. A másik pedig, hogy tudom, hogy számíthatunk egymásra, a nehéz időkben összetartunk.
– Mi a szupererőd? Miben vagy leg…? Mit teszel hozzá ehhez a hivatáshoz?
Azt mondják, magával ragadó a hangom, jó hallgatni, ahogy beszélek. Ez persze részben adottság. De benne van, még a színészi időkből több év munkája is. Hangképzés, beszédtechnika, művészi beszéd és a többi. Úgyhogy eléggé kritikus is vagyok e tekintetben. Az őrületbe kergetnek a felkapkodott mondatvégek. Bízom abban, hogy ösztönzöm, inspirálom a környezetemet arra, hogy fejlődjenek ezen a területen.
Amit még nagy értéknek tartok és áldásnak, hogy ma már készség szinten működik, hogy viszonylag könnyedén közös hullámhosszra kerülök másokkal. Sokat gondolkoztam azon, milyen közös pontok vannak a rádiós és a tréneri munkámban. Márcsak azért is, mert magam is meglepődtam azon, hogy igen gyorsan fejlődtem az új területen, hamar jöttek nagy sikerélmények. Arra jutottam, hogy ez a képességem, ami a rádiózásban, interjúkészítésben elengedhetetlen, itt is remekül kamatozik.
Képzeld el, hogy ott ülsz élő adásban egy kevéssé kommunikatív interjúalannyal, aki még izgul is. És vért izzadsz, hogy néhány összefüggő és ráadásul érdeklődésre számot tartó mondatot kihúzz belőle. Persze úgy, hogy gördülékeny beszélgetésnek tűnjön a dolog. Ehhez kellenek a jó kérdések, de még valami plusz is. Ezt nevezem én közös hullámhosszra kerülés képességének. Nagyon jól jön ez a tréningeken is, pláne nagy kedvenceinknél, az ellenállóknál.
– Mit tanultál meg a hivatásodnak köszönhetően önmagadról és a világról?
Például azt, hogy az önmagam az nem csak én vagyok, hanem a többiek is beletartoznak. Hogy az igazi önismeret, az ember mivoltunknak az ismerete. És ezen keresztül érkezett meg hozzám egy mélyebb elfogadás és empátia. Hogy ha az övé az én történetem lenne, lehet, hogy én is ugyanazokat a hibákat követném el, vagy még rosszabbul jönnék ki egy helyzetből.
Közhely: mind egyek vagyunk. És a világomat én magam teremtem. Ahogy mondani szokás az a farkas marad életben, amelyiket táplálom – „…és akinek szép a lelkében az ének, az hallja a másik énekét is szépnek”.
Az élet, egy életre szóló tanulnivalóval szolgál. Én minden egyes tréning után úgy érzem, hogy mérhetetlenül sokat fejlődtem megint.
– Mire vagy a legbüszkébb?
A stresszkezelés tréningeken van egy olyan gyakorlat, amelyben a résztvevőknek össze kell rakniuk a támogatói hálózatukat. Ebben lehetnek emberek, csoportok, állatok, hit- és értékrendszerek, hobbi és a többi. Egy ilyen alkalommal az egyik résztvevő, aki ekkor már a harmadik tréningemen volt jelen, engem is belevett ebbe a hálózatba. Azzal indokolta, hogy rengeteg dolgon sikerült változtatnia azok alapján, amiket tőlem tanult. Ez nagyon jó érzés volt. Szóval az ehhez hasonló visszajelzések építenek engem is.
Öröm és büszkeség, hogy hatni tudok a munkámmal. Amikor egy téma különösen tetszik a résztvevőknek ajánlást kérnek tőlem, hogy hogyan mélyülhetnek el benne, mert sikerült hitelesen átadnom a tudásom és inspirálnom másokat. Legyen az a testbeszéd, vagy az önismereti modellek témaköre. Ehhez persze folyamatos önképzés szükséges. Ez velem természetesen történik és nem kötelességből, hanem belső indíttatásra. Bárcsak annyi időm lenne, amennyi a tervem és az álmom a tudásom bővítésére.
– Mit jelent számodra a szakmai hitelesség?
A tréneri munkám kezdetén 10 kilóval nehezebb voltam, mint most. Ezzel persze nincs feltétlenül gond, ha jól érzem magam így. De én rosszul éreztem magam a bőrömben. Nehéznek, csúnyának. A tréningen viszont azt tanítom, ha valami nem tetszik, változtass, győzd le önmagad, képes vagy rá. Úgy éreztem bort iszom és vizet prédikálok. Nem ragozom, teljes étkezés és életmódváltás következett, találtam egy nekem működő módszert, lement a felesleg, maradt az egészségesebb életvitel. És egy mesélhető jó sztori erről a tréningeken. Ez nekem a hitelesség és hálás vagyok magamnak, hogy megugrottam.
– Mi az a meghatározó történés, élmény, ami nélkül most nem lennél az, aki vagy?
Sok ilyen van. Ha gyerekként nem érint érzékenyen a sok konfliktus a környezetemben, nem válik erősségemmé és egyfajta belső kényszerré az emberi kapcsolatok és kommunikáció alakítása, erősítése, harmonizálása, nem az lennék, aki vagyok. Ha nem lépek bele, majd nem kerülök el kénytelen-kelletlen a színházi világból, nem az lennék, aki vagyok. Ha annak idején egy barátom nem segít az első rádiós álláshirdetésre hanganyagot csinálni, nem az lennék, aki vagyok. Ha nem járok sok önismereti kurzusra, akkor nem ébred bennem izzó vágy, hogy én is tartsak hasonlókat, így szintén nem az lennék, aki vagyok.
– Milyen negatívan megélt tapasztalatod van, amiről később kiderült, hogy rengeteget adott?
Fiatalon hajlamos voltam az önmarcangolásra és a drámázásra. Mint a művészembereknél ez sokszor megfigyelhető: szerettem szenvedni. József Attilán nőttem fel. Azt hittem az etalon, hogy „nagyon fáj”. Ennek persze az önkifejezésben sok hasznát vettem, de a hétköznapokban… Szép lassan jöttem rá, hogy nem is olyan természetes a világ hiábavalóságán agyalni, meg reménytelen szerelmekben elmerülni. Sőt, létezik a napos oldal is. Ezzel együtt az is kiderült, hogy nekem ezért meg kell dolgozni. És így is tettem. Átmentem mindenféle önismereti pokoljáráson, megbocsátáson, elengedésen, hogy megteremtsem az életörömmel teli önmagamat. Nagy út volt, de megérte. Nem csak a végeredmény, de a folyamat is elképesztően sok mindennel gazdagított. Társakkal, csoportokkal, módszerekkel, spirituális érzékenységgel. És persze felelőséggel, hogy csak én tudok változtatni, na meg az empirikus tudással, hogy képes vagyok változni.
– Mi tölt fel? Mi doppingol?
Kutyabolond vagyok, szóval a kutyázás minden formája: saját kutyám, mások kutyája, kutyás fotók nézegetése, minden, ami kutya.
És az emberi kapcsolódások. Egy időben az volt az álláspontom, hogy igazi, mély barátságot csak fiatalon lehet kötni, mert addig vagyunk rá nyitottak. Aztán egy szép napon rájöttem, hogy ez nem így van. Szépen szólva önkorlátozó hiedelem. Mióta ezt rendbe tettem magamban, kopogtatnak a barátságok is, régiek, újak, egyéniek, közösségiek egyaránt. Tényleg óriási hatalma van a gondolatnak.
– Mi jelent kihívást?
Klassz kihívás volt, amikor az egyik reziliencia tréningemmel egyidőben, a szomszéd helyiséget szétbombázták, majd csempézték. Szinkronicitásban mutathattam meg, hogy bár nehéz a világ zajában megteremteni a belső békét, mégsem lehetetlen.
– Mi a praktikád, hogyan tuningolod fel magad, ha nem vagy a legjobb passzban és teljesíteni kell?
A sport csodákra képes. Ha rossz passzban vagyok, elmegyek futni és mindent másként látok utána.
És egy másik, ha nagyon nem oké valami, akkor csak hagyom, hogy legyen. Nem küzdök feltétlenül körmöm szakadtáig, mert már tudom, ezzel csak erősítem a negatív energiákat. A megengedés csodákra képes. Ahogy jött, úgy tovább is áll a rossz hullám.
– Mi az, amit senki sem gondolna rólad?
Szeretek bulizni, partizni, mulatságokban kiengedni a gőzt, szeretem a legjobbat megteremteni, megadni magamnak – na jó, ezt azért sokan tudják.
– Mi a legfontosabb neked az életben?
A lányom, a párom, a családom.
– Ha biztosan tudnád, hogy valóra válna, mit kívánnál?
Minden kutyának legyen szerető gazdája. És hogy visszacsatoljak az örök kedvenchez: „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek”
– Mit tennél, mivel foglalkoznál még szívesen, ha lenne időd, lehetőséged?
Spirituális élménygyűjtéssel. Zarándokútra indulnék, közösségben mantrákat énekelnék, meditálnék az érintetlen természetben, tűzön járnék…
