Milyenek valójában a Z generációs munkavállalók? A fizetés kevésbé fontos nekik, de nagyok az elvárásaik

Szerző: Nagy Andrea 2023.02.21.

A különböző generációk együttélése számos nehézséget tartogat, a munkahelyeken is kisebb-nagyobb feszültségekhez vezethet, ha több korosztály dolgozik együtt. A világ nemrég még a millenial, vagyis az Y generációt próbálta megfejteni, de már betörtek a munkaerőpiacra a Z generáció képviselői is.

Ami azt illeti, az elemzések szerint 2025-re az OECD országokban a munkaerő 27 százalékát a Z generációs munkavállalók teszik majd ki. A munkáltatóknak tehát mindenképpen számolni kell velük.

De kik is azok a Z generációsok?

Ők azok a fiatalok, akik a ’90-es évek második felében, illetve a 2010-es évek elején születtek. Az első globális, digitális nemzedék, digitális bennszülöttek, akik már úgy nőttek fel, hogy mindig is a rendelkezésükre állt az internet, ami információk garmadáját tette elérhetővé a számukra és lerövidítette a távolságokat is. Radikálisan különböznek a milleniáloktól, egyedi meglátásaik vannak a munkáról, karrierről. Ezért aztán más skillekkel, erősségekkel rendelkeznek, másképp motiválhatók, mint a korábbi generációk és más szempontokat vesznek figyelembe a munkahely kiválasztásakor.

A Deloitte szerint például minden korábbi generációnál kevesebbre értékelik a fizetést. Azoknak a vállalatoknak, akik versenyképesek kívánnak maradni és hosszú távra terveznek, mindenképp meg kell érteniük őket.

Kik ők?

A munka jövője a Z generáció vállán nyugszik – írja a Forbes. A fenti becslés tükrében pedig nem is tűnik túlzásnak a kijelentés. Az igazán sikeres, innovatív vállalatok felismerik és alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez. Annál is inkább, mert hamarosan a digitális bennszülöttek válnak a fogyasztók legnagyobb csoportjává is.

A Z generáció kis túlzással a képernyő előtt, a „világfalu” állampolgáraként nőtt fel. A Marshall McLuhan által bevezetett világfalu-fogalom a tömegkommunikációs eszközök által faluvá zsugorított bolygóra utal, amelyben pillanatok alatt terjednek a hírek és valósul meg a kommunikáció két igen távoli ponton tartózkodó személy között is. Ez döntően befolyásolja a fiatalok hozzáállását az élethez. A Z generáció nyitottabb és toleránsabb mint a korábbi korosztályok, ugyanakkor kevésbé optimista is. Az Economist jellemzése szerint általánosságban kijelenthető, hogy képzettebb, jólneveltebb, de stresszesebb és depressziósabb is az idősebbekhez viszonyítva.

A Z generációsok a munkaerőpiacra egy különösen bizonytalan időszakban léptek és lépnek be, a világjárvány, a háború, a lakhatási válság és az egyre növekvő infláció terheit a saját bőrükön érzik. A bolygó sorsa is foglalkoztatja őket. Mindez a mentális egészségüket, jóllétüket is jócskán befolyásolja. A Z generációs munkavállalók körében komoly problémát jelent a nagymértékű stressz és szorongás.

Mit szeretnének a Z generációs munkavállalók?

A Z generációsok minden korábbinál nagyobb elvárásokat támasztanak a munkahellyel szemben. A magas fizetést fontosnak tartják, de korántsem csak erre figyelnek. A rugalmas munkavégzés, a mentális egészség támogatása, a szervezet által vallott értékek, a vállalat víziója és missziója hangsúlyos szerepet játszik a választásukban. Az a szervezet vonzó a számukra, amely nagy hangsúlyt helyez a fenntarthatóságra, állást foglal lokális és globális kérdésekben, problémákban is. Értékelik a hitelességet, a kommunikáció önmagában nem elég, lényeges, hogy a cég cselekedetei összhangban legyenek a hangoztatott célokkal, elvekkel.

A Deloitte szerint a Z generáció jelszava a sokszínűség, nemcsak a gender és az etnikum szintjén, hanem gondolkodásban, identitásban is. Azok a vállalatok tehát, amelyek törekszenek a változatosságra, és a marketingjükben is kiemelik, hogy fontos számukra a diverzitás, nagyobb eséllyel tudják megszólítani őket.

Hogyan lehet megtartani őket?

A digitális bennszülöttek tudják, hogy mit akarnak, és ha úgy érzik, a munkahely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nagy valószínűséggel tovább is állnak. Nekik már nem jelent különösebb értéket az, ha valaki évtizedeket dolgozik egyetlen helyen. Megtartásuk éppen ezért nem könnyű feladat. A következő tényezők nélkülözhetetlenek az elkötelezettségük növeléséhez:

  • Világosan definiált elvek és értékek,
  • a sokszínűség elősegítése,
  • befogadó vállalati kultúra,
  • rugalmas munkavégzési lehetőségek (home office, időbeosztás),
  • a magánélet tiszteletben tartása,
  • a mentális egészség és jóllét támogatása,
  • folyamatos fejlődés, előrelépés biztosítása,
  • a technológiai újítások ismerete, használata a hatékonyabb munkavégzés érdekében.

A Z generáció nagyra becsüli a hatékony munkavégzést és rendkívül fontosnak tartja, hogy jusson ideje a kikapcsolódásra is. Ez azt jelenti, hogy nem kedveli az időhúzást, szinte értelmezhetetlen fogalom számára a munkaidő kitöltése. A munkaórák helyett az elvégzendő feladatokra fókuszál. A rugalmas vagy hibrid munkavégzés lehetővé teszi, hogy nagyobb kontrollt gyakoroljon a munka és a magánélet egyensúlya felett. Jól ismeri a kiégést, a mentális problémákat, és elvárja a munkáltatótól, hogy ezekkel ő is törődjön.

A fejlődési, előrelépési lehetőségekkel motiválható, tisztában van vele, hogy annál többet ér a munkaerőpiacon, minél több skillel rendelkezik. Nem idegen tőle az élethosszig tartó tanulás gondolata, szívesen kóstol bele többféle területbe is.

Ideje átgondolni az álláshirdetéseket is

A legtöbb munkáltató tapasztalt munkavállalót szeretne, hiszen úgy gondolja, hogy ez a garancia arra, hogy a potenciális jelölt valóban alkalmas a pozícióra. Ezért aztán az álláshirdetésekben többéves tapasztalatot kíván meg – és ez az a pont, ahol elesik a tehetséges Z generációs munkavállalóktól. Ők ugyanis még nem feltétlenül tudnak felmutatni releváns, többéves tapasztalatot. Ha tehát meg szeretné szólítani a digitális bennszülötteket, a képességeket, készségeket helyezze előtérbe, ne pedig a korábbi tapasztalatokat. A tudás iránti vágy és a hatékony munkavégzés rendkívül értékessé teszi a fiatal munkavállalót, és ezek olyan faktorok, amelyek a tapasztalat hiányát is ellensúlyozhatják.

A Z generáció nem szívesen dolgozik olyan vállalatnál, ami nem tudja megfogalmazni, hogy mit gondol a világról, milyen elveket vall, mi a küldetése, miben különbözik a többi piaci szereplőtől. Az AGORA Intézet Vízió-misszió workshopja segít tisztázni ezeket a kérdéseket, a program eredményeképpen a munkavállalók motiváltabbak, elkötelezettebbek lesznek, ez a teljesítményükön, illetve a fluktuáció csökkenésén is meglátszik majd. A workshopról további információkat itt talál.

Személyre szabott megoldásaink a témában

Vízió-misszió

megnézem

I LAND

megnézem

Tehetségprogram

megnézem

Együttműködést fejlesztő workshop

megnézem

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, ha érdeklik az aktuális pályázatok, induló nyílt képzések, HR témájú tartalmak, podcastok, valamint a legfrissebb tréningpiaci trendek. Az AGORA Intézet havonta egyszer küld a témákban hírlevelet.