
GINOP Plusz -1.2.1. – 2.1.
A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása
A pályázat olyan KKV-kat támogat, amelyek mind technológiailag, mind szervezetileg elkötelezettek a fejlődésre. Az új eszközök beszerzése, a technológiai fejlesztés mellett az AGORA tanácsadási szolgáltatáscsomagjai segítséget adnak, hogy növekedési pályára állítsa vállalkozását. Megkeressük együtt a fejlesztendő területeket, utat mutatunk. Adatot gyűjtünk, célokat jelölünk ki, melyeket lépésekre bontunk. A közösen kijelölt úton végig lehet menni egyedül is, de ha úgy dönt, specialistáink segítenek, és Ön mellett lesznek a megvalósítás során. Segítünk elérni azokat a célokat, melyeket egyedül nem sikerülne, meglátni olyan jövőt, amit egyedül el sem merne képzelni. S mindezt úgy, hogy csak akkor vagyunk ott, amikor szükség van ránk!
200 Milliárd
forint rendelkezésre álló forrás
akár 70%
támogatási intenzitás, a beruházás helyszínétől függően
100%
előleg
1. Benyújtási szakasz:
2021. 07. 12. – 2021. 07. 19.
Támogatás összege
10 – 629,3 millió forint
feltételesen visszatérítendő támogatás
Létszám | Elszámolható költség /fő | Maximális elszámolható összköltség |
9 főig | 1-9 főig: 11 millió Ft | 99 millió Ft |
49 főig |
1-9 főig: 11 millió Ft 10-49 főig: 5 millió Ft |
299 millió Ft |
249 főig |
1-9 főig: 11 millió Ft 10-49 főig: 5 millió Ft 50-249 főig: 3 millió Ft |
899 millió Ft |

Kik pályázhatnak?
- mikro-, kis vagy középvállalkozások
- kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok és egyéni vállalkozások, egyéni cég (GFO: 113, 114, 116, 117, 226, 228, 231)
- mely cégeknél teljesült egy lezárt üzleti év
- mely cégek átlagos statisztikai létszáma a legutolsó lezárt üzleti évben minimum 3 fő volt
Mire lehet pályázni?
Önállóan nem támogatható, de kötelezően megvalósítandó:
- eszközbeszerzés (termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológiafejlesztés, technológiai kapacitás bővítés)
Önállóan nem támogatható:
- Infrastrukturális és ingatlan beruházás
- Tanácsadási szolgáltatások
- Képzési szolgáltatások
- Üzleti felhőszolgáltatás igénybevétele
- Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása
- Projekt előkészítés, infrastrukturális beruházás szakértői szolgáltatása
A projekt keretében legalább 2 db önállóan nem támogatható tevékenység megvalósítása szükséges

Miért az AGORA?
A projekt megfelelő eredmények elérése esetén fordul át visszatérítendő támogatásból vissza nem térítendő támogatássá. Tanácsadásunkkal segítjük, hogy a vissza nem térítendő támogatás az elérhető legmagasabb legyen!
Szervezet és vezetőfejlesztésben az élen vagyunk: több, mint 200 minősített cég között az 5. legjobb értékeléssel rendelkezik az AGORA. Ha minket választ, a minőséget választja!
Ismerjük, értjük a magyar kis és középvállalkozókat, több mint 70 céggel dolgoztunk együtt GINOP 5.3.2-es illetve GINOP 6.1.6-os projektekben.
1,2 milliárd forintnyi árbevételünk volt pályázatból megvalósuló képzésekből, szervezetfejlesztésből az elmúlt 10 évben. Ismerjük a pályázati metodikát, megírjuk a kitöltőprogramban a tanácsadásra, képzésre vonatkozó részt, lebonyolításkor úgy adjuk át a szükséges dokumentációt, hogy benyújtható legyen elszámolásra.
Foglalkozunk kis projektekkel is. A minősítésben előttünk járó cégek tipikus projektmérete 10-50 illetve 50-100 millió forint, évi 8-12 projekttel. Mi 75 projektet valósítottunk meg, van gyakorlatunk a nagy darabszámú projektek magas szakmai színvonalú megvalósításában.
Tudjuk, hogy vállalkozók elfoglaltak, mi is azok vagyunk, ismerjük a napi problémáikat. Szolgáltatáscsomagjainkat úgy alakítottuk ki, hogy a tanácsadás egy része diagnosztikai tesztekkel on-line elvégezhető legyen. A tanácsadás 60-80 %-a személyes jelenlét nélkül zajlik, nem raboljuk az időt. Amikor ott vagyunk, akkor értéket teremtünk.
Online kompetenciafejlesztő képzésünkkel nem kell kivenni az alkalmazottakat a munkából.
Ajánlatunkat minden esetben ügyfeleink speciális igényinek megfelelően egyedileg állítjuk össze
Megvalósítási idő és hely:
Megvalósítási idő: 24 hónap
Megvalósítás helye: Budapesten kívül bármelyik település
AGORA szolgáltatáscsomagok a GINOP Plusz pályázathoz
AGORA Basic
Szervezet-, folyamat- és menedzsmentfejlesztés
Pillanatfelvételt készítünk cégéről, felmérjük a fejlesztendő területeket és az elkészített a szervezeti diagnózis birtokában a cég vezetésével közösen jelöljük ki az utat.
Vezetői- és menedzsment tanácsadás/fejlesztés
Platformfüggetlen, gamifikilált októrendszerünkkel 30 nap alatt, napi 20 percet ráfordítással fejleszti azokat a készségeket, melyekkel jobb vezetővé válhat. A programot követően 2-5 vezető részére visszajelzést adunk a fejlesztendő területekről és egyéni fejlesztési tervet állítunk össze.


AGORA Standard
Szervezet-, folyamat- és menedzsmentfejlesztés
Diagnosztikai eszközeinkkel felmérjük szervezetét és beazonosítjuk a fejlesztendő területeket, majd a cég vezetésével közösen kijelöljük az utat. Meghatározzuk a legfontosabb célokat, s elindulunk együtt a közös úton. Az eredmény egy átható szervezeti struktúra, optimális szervezeti folyamatok, jobban, hatékonyabban működő cég.
Vezetői- és menedzsment tanácsadás/fejlesztés
Platformfüggetlen, gamifikilált októrendszerünkkel 30 nap alatt, napi 20 percet ráfordítással fejleszti azokat a készségeket, melyekkel jobb vezetővé válhat. A programot követően 5-10 vezető részére visszajelzést adunk a fejlesztendő területekről és egyéni fejlesztési tervet állítunk össze. Elkezdjük a fejlesztést, menedzsment tudás-, készség-, és kompetenciafejlesztés nyújtunk 5-10 fő részére.
AGORA Optimum
Szervezet-, folyamat- és menedzsmentfejlesztés
A nagy cégek évi sok tízmillió forintért foglalkoztatnak interim menedzsert, afféle egyszemélyes problémamegoldót. Miért ne lehetne Önnek is egy profi HR tanácsadó csapata? Ha Optimum csomagunkat választja, specialistáink 1 éven keresztül, interim menedzserként, igazi problémamegoldóként segítik a változás folyamatát. Segítségünkkel olyan minőségi ugrásra lesz képes vállalkozása, melyet egyedül, szakértők nélkül nem tudna végrehajtani, s ennek eredménye az árbevétel növekedésében, profitrátában is számszerűsíthető lesz.
Természetesen szervezetfejlesztésünk ebben az esetben is diagnózissal kezdődik. Felmérjük a fejlesztendő területeket, s a cég vezetésével közösen jelöljük ki az utat. Meghatározzuk a legfontosabb célokat, s együtt indulunk el a közös úton úgy, hogy szakértőink végig ott vannak és tanácsaikkal támogatják a nehéz döntési pontokat. A szervezetfejlesztés eredménye egy átható szervezeti struktúra, optimális szervezeti folyamatok, új HR rendszer, jobban, hatékonyabban működő cég.
Vezetői- és menedzsment tanácsadás/fejlesztés
Platformfüggetlen, gamifikilált októrendszerünkkel 30 nap alatt, napi 20 percet ráfordítással fejleszti azokat a készségeket, melyekkel Ön és munkatársai jobb vezetővé válhatnak. A programot követően 5-10 vezető részére visszajelzést adunk a fejlesztendő területekről és egyéni fejlesztési tervet állítunk össze. Menedzsment tudás-, készség- és kompetenciafejlesztést nyújtunk 5-10 fő részére. A szervezet kulcsemberei részt vesznek egy coaching folyamaton.


AGORA Optimum plus
Szervezet-, folyamat- és menedzsmentfejlesztés
AZ AGORA Optimum Plus tanácsadási folyamat eredményeként olyan minőségi ugrásra lesz képes vállalkozása, melyet egyedül, szakértők nélkül nem tudna végrehajtani, s ennek eredménye az árbevétel növekedésében, profitrátában is számszerűsíthető lesz. Felkészítjük vállalkozását az új szervezeti életciklusba lépésre. Az AGORA Optimum Plus tanácsadási folyamat eredménye egy szervezetten, hatékonyan működő vállalkozás, a projekt teljes időtartama alatt (2 éven keresztül) támogatjuk a változás folyamatát. Interim menedzser, specialisták, szakértő HR team, mint az AGORA Optimumban, csak 1 év helyett 2 éven keresztül.
Vezetői- és menedzsment tanácsadás/fejlesztés
Platformfüggetlen, gamifikilált októrendszerünkkel 30 nap alatt, napi 20 percet ráfordítással fejleszti azokat a készségeket, melyekkel jobb vezetővé válhat. A programot követően 5-10 vezető részére visszajelzést adunk a fejlesztendő területekről és egyéni fejlesztési tervet állítunk össze. Menedzsment tudás-, készség-, és kompetenciafejlesztés nyújtunk 5-10 fő részére. A kulcsemberek részt vesznek egy coaching folyamaton. Felkészítjük a vezetőket a változásokkal kapcsolatos nehézségek kezelésére, változásmenedzsmenttel kapcsolatos tanácsadással segítjük a fejlesztési folyamatot.
AGORA Premium
Szervezet-, folyamat- és menedzsmentfejlesztés
AZ AGORA Premiummal elérjük, hogy vállalkozása igazi felső kategóriás szervezet, prémium vállalat legyen. A tanácsadási folyamat eredményeként olyan minőségi ugrásra lesz képes vállalkozása, melyet egyedül, szakértők nélkül nem tudna végrehajtani, s ennek eredménye az árbevétel növekedésében, profitrátában is számszerűsíthető lesz. Vállalkozását új szervezeti életciklusba léptetjük. A tanácsadási folyamat eredménye egy szervezetten, hatékonyan működő vállalkozás. A projekt teljes időtartama alatt (2 éven keresztül) támogatjuk a változás folyamatát. Interim menedzser, specialisták, szakértő HR team- 2 éven keresztül a tanácsadási szakma krémje segíti vállalkozása folyamatos fejlődését.
Vezetői- és menedzsment tanácsadás/fejlesztés
Platformfüggetlen, gamifikilált októrendszerünkkel 30 nap alatt, napi 20 percet ráfordítással fejleszti azokat a készségeket, melyekkel Ön és munkatársai jobb vezetővé válhatnak. A programot követően 5-10 vezető részére visszajelzést adunk a fejlesztendő területekről és egyéni fejlesztési tervet állítunk össze. Menedzsment tudás-, készség- és kompetenciafejlesztést nyújtunk 20-25 fő részére. A szervezet kulcsemberei részt vesznek egy coaching folyamaton. Felkészítjük a vezetőket a változásokkal kapcsolatos nehézségek kezelésére, változásmenedzsmenttel kapcsolatos tanácsadással segítjük a fejlesztési folyamatot.

Képzéseink
Megnevezés | Engedélyszám | Óraszám |
Vezetői szerephez szükséges készségek fejlesztése | E-000409/2014/D018 | 32 |
A modern vezető készségeinek -IPAR 4.0 ismeretekkel bővített – fejlesztése | E-000409/2014/D021 | 40 |
Komplex kulcskompetenciafejlesztő program | E-000409/2014/D022 | 150 |
Megnevezés | Engedélyszám | Óraszám |
A LEAN filozófia és hatékonyságnövelő eszköztára | E-000409/2014/D004 | 20 |
A LEAN filozófiája és hatékonyságnövelő eszköztára | E-000409/2014/D008 | 20 |
Ipar 4.0 bevezető képzés | E-000409/2014/D023 | 20 |
Informatikai és infokommunikációs tréning | E-000409/2014/D024 | 20 |
Bevezetés a projektmenedzsment világába | E-000409/2014/D007 | 30 |
Megnevezés | Engedélyszám | Óraszám |
Hatékony problémamegoldás és konfliktuskezelés | E-000409/2014/D006 | 20 |
Erőszakmentes érdekérvényesítés a gyakorlatban | E-000409/2014/D005 | 20 |
Prezentációs tréning | E-000409/2014/D003 | 20 |
Időgazdálkodás | E-000409/2014/D002 | 20 |
A kiégés és a stressz kezelése a gyakorlatban | E-000409/2014/D025 | 20 |
Szolgáltatásaink megvalósításával közösen elérhetjük, hogy növekedjen a vissza nem térítendő támogatás mértéke!