Vezetői akadémia

A Vezetői akadémia komplex képzés, amely részletesen vizsgálja és fejleszti a vezető összes készségét, vezetéshez szükséges attitűdjét és kompetenciáját.

Kinek ajánljuk a Vezetői akadémia képzést?

Olyan vezetőknek ajánljuk, akiknek fontos, hogy kiemelkedő minőségben lássák el a feladataikat. Akik szeretnék megtudni, hogy jelenleg hogy állnak, mely területeken van szükségük fejlődésre. A program a kezdő vezetőknek jóformán kötelező, de a nagy tapasztalattal rendelkező vezetőknek is hasznos, hiszen új szemléletmódot sajátítanak el és a meglévő tudásukat hatékony struktúrába helyezi. Az előbbiek hajlamosak rá, hogy a szakértői szerepben töltsenek el a kelleténél több időt, és ahelyett, hogy delegálnák a feladatokat, maguk végzik el őket, így a mikromenedzsment hibájába esnek. Utóbbiak jellemzően a stratégia szerepkörnek tulajdonítanak túl nagy jelentőséget, ami az embereik fejlesztésének rovására megy. Olyan vezetőknek, akiknek gondjuk akad az időbeosztással, valamint a hatékony feladatkiadással és döntéshozatallal. Akik biztosak szeretnének lenni abban, hogy az általuk kiadott feladatokat az általában a legkisebb ellenállás felé mozduló munkavállalók a kívánt minőségben valóban végre is hajtják. Vezetőknek, akik elsajátítanák a motiválás és a helyzetfüggő vezetés művészetét.

Azoknak a szervezeteknek, ahol fontos, hogy a jelenlegi és leendő vezetők átfogó fejlesztésben részesüljenek és egységesebb legyen a vezetői eszköztár a szervezeten belül.

A Vezetői akadémia eredményei

A Vezetői akadémia résztvevője világos képet nyer arról, hogy jelenleg milyen vezető, a mindennapok során melyik vezetői szerepben mennyi időt tölt. Visszajelzést kap róla, hogy aktuálisan hol tart. Javul az időgazdálkodása, a folyamatos tűzoltás helyett képes lesz priorizálni a feladatokat, eldönteni, hogy melyek a fontosak és sürgősek és melyek nem. Megszűnik a döntésképtelenség, a döntéshozatal halogatása, nagyobb százalékban hozza meg az adott szituációban a legjobb döntéseket. Úgy tud kiadni feladatokat, hogy biztos lehet benne, azok teljesülni is fognak. Képes lesz a tudási és motiváltsági szintüknek megfelelően támogatni és irányítani az embereit.  A vezető a viselkedésével növeli a cég imidzsét a szervezeten kívül és belül. Hatékonyan képviseli a cég által meghatározott víziót és stratégiát. A szervezeten belül egységesedik a vezetői eszköztár.

A program témái és folyamata

01

Az átfogó képzésen a vezetői lét összes szegmensével, feladatával behatóan foglalkozunk.

02

A résztvevők megismerik a négyfajta vezetői szerepet.

03

A program által érintett főbb témakörök: vezetői önismeret, feladatkiadás (SMART), kommunikáció, időgazdálkodás, döntéshozatal (Vroom és Yetton modell), motiváció, irányítás, helyzetfüggő vezetés, visszajelzés adása.

04

A résztvevők szimulációs játék során gyakorolhatják a vezetői feladatokat, szerepköröket és a feladatkiadást is. Így azonnali visszajelzést kapnak, hogy melyik feladatot hogyan végzik.

Jelenlét

Személyes / Online

Ajánlott csoportlétszám

8-14 fő

Fejlesztési idő

4 nap

Megrendelhető nyelvek

Magyar / Angol

360 fokos vezetői profil vagy demo tréning

Igény esetén

Fejlesztési forma

Tréning

Célközönség

Minden vezető

Kérdése van a Vezetői akadémia tréningünkkel kapcsolatban?

Adja meg elérhetőségeit, és képzési szakértőnk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot. Vagy forduljon hozzá bizalommal a lenti elérhetőségek egyikén.

Tóth Zoltán

PM üzletág-vezető, senior tréner-tanácsadó

[email protected]
+36 20 487 28 80

    Hírlevél feliratkozás

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, ha érdeklik az aktuális pályázatok, induló nyílt képzések, HR témájú tartalmak, podcastok, valamint a legfrissebb tréningpiaci trendek. Az AGORA Intézet havonta egyszer küld a témákban hírlevelet.